mediáns
tercrokon
Három és négy kvint távolságú dúrok (pl. C-dúr — Á-dúr, C-dúr — Eszdúr,
C-dúr — É-dúr, C-dúr — Ász-dúr), valamint mollok (pl. á-moll — fiszmoll,
á-moll — c-moll, á-moll — cisz-moll, á-moll — f-moll) egymáshoz fűzését
tercrokon (mediáns) kapcsolatnak nevezzük, mert alaphangjuk terc távolságra
van egymástól. A tercrokonság inkább a 19. sz. romantikus zenéjére
jellemző (különösen akkor, ha a két hangnem közti távolságot nem hidalja át
az új hangnem dominánsa), de a bécsi klasszikusok — különösen Beethoven —
későbbi műveiben erre is gyakran találunk példát. Ide sorolhatjuk azt a jelenséget
is, amikor szonáta- v. rondóformájú tételek melléktémája nem a domináns
(ill. párhuzamos), hanem valamelyik tercrokon hangnemben szólal meg.