Farkas András - Liszt - Mazeppa
"Hasonlóan a Richard Strauss "Imígyen szóla Zarathustra" című szimfonikus költeményéhez mindig valami misztikus dolognak tűnt a Liszt Ferenc "Mazeppa" című szimfonikus költeménye. Nem tudtam, ki az a Mazeppa. És most a Hangversenykalauz és a Google segítségével utánanézhettem, és találtam egy YouTube-videót a "mazeppa liszt" címszó mellett, amit saját álló képeire Kóta Sára készített Liszt zenéjének részleteivel, és a képeken idézetekkel a Byron-féle Mazeppa-változatból Kosztolányi fordításában. Hát csodálatos, nézzék meg feltétlen.
Mazeppa egy kozák hetman volt, akit elfogtak, és egy megvadított lóhoz kötöztek, és ostorral elindították halálos száguldásra a rákötött emberrel. A ló rohant és rohant, és a Liszt "Mazeppa" zene is rohant.
És ekkor véget ér a diaporáma-videó. És a történet és a zene "happy end"-del zárul. Mert a kimúlt ló hátán az ember még él. És megtalálják helyi lakosok. És kiszabadítják kötéseiből, és felgyógyítják. Majd vezérüknek megválasztják Mazeppát. Ez egy a romantikában felkapott történet, amelynek első változatát George Byron költeményben dolgozta fel 1819-ben. Victor Hugo 1829-ben jelentett meg egy kötetet, melynek egyik verse a Mazeppa címre hallgatott. Liszt Ferenc 1837-ben irt egy transzcendens etűdöt, amelyet 1847-ben nevezett el a Victor Hugo vers alapján Mazeppává. Majd feldolgozta a 4. transzcendens, akkor már Mazeppa etűdöt [...] szimfonikus költeménnyé. Amelyet 1851-ben mutattak be Weimarban. Készült még egy francia film a témából 1993-ban. A szimfonikus költemény d-mollban kezdődik és D-durban végződik. A rohanó zene átmegy poroszkálásba, majd dicshimnuszba. Közben Liszt olyan naturalisztikus elemeket használ, mint az ostorcsapás, a lónyerítés, majd a ló összerogyása és utolsó lehelete. Természetesen mindezt a zenekar eszközeivel.""